2022. január 1., szombat

Búcsú Totótól



Ma Totó átment a szivárványhídon. 

Álljon itt végső bejegyzésként utolsó írásunk, mellyel második helyezést értünk el a Ráckevei Horgászszövetség 2020-as novellaíró pályázatán. 

Jó utat Totó!
2003.07.25 - 2022.01.01



Totó

Már évek óta nincs szüksége vekkerre. Tulajdonképpen sosem keltette óra mióta vele vagyok, ennek már tizenhat éve. Azért az öreg jószág minden este fel van húzva, mert reggel az első pillantása erre esik.

Felül az ágyban, halkan bújik a papucsba. Leóvatoskodik a földszintre, ne verjen zajt, Naccsága még alszik. Háta mögött állok, farkcsóválva várom, hogy a kilincs halkan kattanjon, nyílik az ajtó. Papucsát megkerülve robbanok ki a kertbe. Hatalmas kőr és rohanok a tiszafához. Három lábon visszanézve, ő még hunyorog a sötétben, nyújtózkodik, pizsamája alatt megvakargatja domború hasát. Türelmesen megvárja, hogy leellenőrizzem az éjszaka eseményeit. Két új vakondtúrás, pár órája a süncsalád itt haladt el, egyenesen a tányéromig. Kipucolták a vacsorám maradékát.

Érzem! Pontosan érzem, az a vörös bestia itt van valahol, talán az akácfáról figyel. A tavalyelőtti pofonja emléke még mindig sajog a képemen, egyszer elkapom!

Néhány csillag, melyek ott bóklásznak az égen, lagymatagon pislognak ránk, már ismernek minket, minden hajnalban találkozunk, ők lesznek a lámpásaink portyánk kezdetén.

Visszakullogok a házba. Bent a kávéfőző kotyog, mellette két csésze kikészítve, mindegyik alján kis tej, Naccságáéban két pötyi. Sufniból zaj szűrődik ki, hátra kerülök, ott válogat a pecabotok között. A „pecacucca”, ahogy Naccsága mondja, be volt készítve. Tegnap este már tudta, hogy ma szeles idő lesz és ezt ma reggel a térde is merősítette, de fő a biztonság, egy hajnali ellenőrzés nem árt.

Előre hozza a szereléket, a kávéfőző felsziszeg, gyerünk a konyhába.

Teraszon a lábához fekszem, amíg kortyolja a kávét, megbeszéljük a mai napot. A „bot” és a „szák” szavakat ismerem, leellenőrzőm, igen mind itt vannak a lépcsőkorlátnak támasztva, mellette a pár gumicsizma.

A kertkapu halkan nyikkan, kiosonunk a hajnali sötétségben. A partra vezető ösvény keskeny, a kerítésekről borostyán, bodza hajlik az útra. Félretolva millió szúnyogot ébresztünk fel. Hangosan méltatlankodnak, a friss meleg reggeli reményében a nyomunkba szegődnek. Út végén sűrű a nádas. Hajnali szellővel összesusorognak jöttünkre, majd illedelmesen szétválnak, utat engedve a rejtek stégünkhöz.

Lépései alatt a palló nyikorog, a tavalyi tél jege pár deszkát megszerzett magának. Mormog a bajusza alatt - erre is ráférne az igazítás. Az egyik kilazult lécet közelebb rugdossa a másikhoz, kisebbíteni a pallóhiányt. Én hatalmas ugrásokkal veszem az akadályt, elsőként toppanva ki a nádból. Vadkacsák, akik éjszakára birtokba vették a stéget, most rémesen óbégatnak, egyszerre reppenve a vízre. Főnök nem szereti a kacsákat, vízzel és a ciroksöprűvel kell feltakarítania utánuk.

A stégen a kispad egy csöppet ferde. Valamikor a hátsó két lába becsúszott, beszorult két palló közé. Béla átjött akkor segíteni, kirángatni azt a két lábat, de sikertelenül. Megegyeztek, ha majd többen lesznek, újra megpróbálják. Ennek már több éve, de Főnök nem sietteti, mert a hátra billent padon jobb a szunyókálás.

Vödörre ülve összerakja a készséget, mindegyik horogra kukoricát tűz. Feláll, botot háta mögé hajlítja, majd éles sziszegés és a kukoricák pontosan a tegnap esti beetetés közepében csapódnak a vízbe. Most még alig látni, de az a sárga mosóporos flakon az övé, ott libeg a Dunán, velünk szemben.

Másik bottal hasonlóan elbíbelődik, majd ez is ugyanúgy végzi. Leül a padra, könyökét a térdére támasztja és innentől néma csend a szabály. Érdekes ez a csend. Beszédes. Távolban egy harang kongatja a lomhán vánszorgó időt. Zizeg a nád, mutatja a szél útját, a Duna közepén a harcsa rabol, szétkergetve egy raj kishalat. Csöndes evezőcsapások, valahol valaki szintén a Dunán kezdi a napot, ő is egy megszállott lehet. A verebek is ébredeznek, cserregések a bokorból, véget nem érő vita minden fűszálért.

Főnök mellé fekszem és bámészkodom minden cél nélkül. Keleten világosodik, a csillagok pillognak, majd eltünedeznek a derengő égről. A víz fölött, mint menyasszonyi fátyol lebeg az áttetsző köd. Duna túloldalán a nyárfasor fái között szokott kibújni a nap, de most még a félhomály az úr. A kacsák párszor visszatérnek, ellenőrizni, szabad-e a stég, fanyalogva veszik tudomásul, itt maradunk. Végül hallom, hogy mellettünk a nád mögött Lala stégén vernek új tanyát. A szél mozgatja a levegőt, a szúnyogok vesztésre állnak, képtelenek megközelíteni minket.

A stég bejáratánál is van egy nyárfa, ott a sárgarigó fészkel. Jóban vagyunk, meghallgatom a füttykoncertjét, sőt, egy hónappal ezelőtt a fiókáját sem bántottam, amikor ott vezetgette, tanítgatta a magas fűben az utca végén.

Még pár perc és a nap csúcsa kiragyog. Hirtelen minden megváltozik. Körülöttünk színessé válik a világ, élesen kirajzolódnak a körvonalak és a távolban felfénylenek Ráckeve templomtornyai.

Az úszó billen. Csak kicsit, csak kóstolgatva a kukoricát. Aztán semmi. Majd egy erős piszkálás és hirtelen eltűnik. Addigra már főnök keze a bot végén, minden idegszála a tökéletes pillanatra figyel, hirtelen mozdulattal bevág, a zsinór megfeszül, …. Megvan! Érzi az állat erejét, pár másodperces harc és a hal megadja magát.

-          Keszeg! Biztosan az! – A fogoly felúszik a felszínre, még néhány próbálkozás a szabadság után, de már a stégen csapkod.

Kézzel méri, a keszeg közel két araszos. Elégedett, fülem tövét megvakarja, meglapogatja a hátam. Érzem, nekem is részem van a sikerben. A haltartó gyorsan elnyeli a halat.

Új kukorica kerül az előző helyére, sőt a régiek is lecserélődnek újra, ropogósra. A régiek mind az enyémek, ez a jutalmam a türelmemért. Visszatér a nyugalom és a csend.

Félóra múlva gumicsizma cuppogás, halk káromkodás, vadkacsa panasz, majd a nád mögött a szomszéd stégen megjelenik a Köves gyerek.

-          Szépjóreggelt! Milyen a haljárás?

-          Neked is. Még csak egy keszeg, de jó méretű. Van mozgás.

Lala is felszerelkezik. Ő a fiatal pecás nemzedék, csupa olyan modern felszereléssel, amit Főnök megmosolyog, de titokban lenéz. Figyelmesen szemügyre veszi mindig a csodacsengőket, rádió adóvevőket, de a szája szélén ott a leereszkedő mosoly. Ő nem a kütyükre támaszkodva pecázik. Ő érzi. Belül érzi a haljárást.

-          Tudja mit vettem?

-          Mit Lala?

-          Elektromos kapásjelzőt. A Wishen le volt akciózva, huszonhatezerre. Tudja! Az interneten.

-          Nofene! Itt van?

-          Még csak megrendeltem, ha megérkezik, megmutatom. Aztán ha tetszik, rendelhetek magának is.

Bólogat, hümmög ….

-          Jó, jó, majd megnézzük. Az asszony már így is fortyog, ha valamit veszek. Meg hát tudod, én nem bízom ezekben a modern dolgokban.

Magukba mélyednek, figyelik az úszót, szitakötő száll az egyikre. Túlpartról érkezett, fáradt, hagyja magát ringatni a hullámokkal.

Gyűlik a hal a tartóba, elégedetten eresztik vissza a vízbe, a fogások után. Soha nem mondják ki, de biztosan tudom, figyelik egymást, kinek mekkora a szerencséje. Férfibüszkeség, hogy az ebédet megfogják.

Másfél óra múlva hallom Naccsága papucsának koppanását. Otthonkában, hóna alatt a vájdlinggal és a nagykéssel kicsoszog a stégre. Kicsit megemeli a haltartót, érzi a fickándozásból, mekkora mennyiségű a hal. Magában számol, a piacon még vesz hozzá szalonnát, kicsit húsosat. Józsi a múltkor az előtte sorban álló Bözsinek kanyarította a húsosabb részt, na mindegy, majd szól neki, ha megint kevesebbet ér az ő pénze. Kell kis krumpli és jöhetnek holnap a gyerekek. Jó fogása van ma az Öregnek!

-          Húzd csak ki! Nézd, na, nézd! A kedvencedet is kifogtam.

Főnök pislog Naccságára, várja az elismerő szájcsücsörítést. Nem is marad el!

-          No lám! És kettő a kárászból! Elrakom holnapra fokhagymás tejbe. Ügyes!

Kiemelik a stégre a haltartót, Lala titokban egy csöppet előrébb hajol, átvillant, most látja teljes egészében a reggeli fogást. Főnök sorban emeli ki a halakat, csapja fejbe, ez az ő dolga, innen Naccsága veszi át. Leül a vödörre és pucolja a pikkelyt.

A nádason túl megjelenik a hattyúpár. Úgy úszkálnak, mintha éppen csak erre lett volna dolguk, pedig kizárólag a reggeliükért kuncsorognak. Nem szeretem a nyers halat, nincs vitánk ezzel, de ettől függetlenül nem csípjük egymást, a biztos távolból rám sziszegnek. Naccsága azt hiszi, őt sürgetik.

-          Csitulj! Mindjárt kapod! De nagyon szemtelen vagy!  –  Főnök felé mozdul  –  Órán belül el kéne indulni, még a tömeg előtt kinn akarok lenni a piacon.

-          Jó, összeszedem magam, aztán felőlem mehetünk.

Amíg Naccsága gyors kezekkel pucolja a halakat, Főnök feltekeri az orsókat, a „pecacucc”-ba összerámol. A hattyúk közelebb merészkednek, repülnek a Dunába a halbelsőségek, egy darab sem mehet kárba. Messziről a kacsák tudj Isten hogyan, de valahogy észreveszik a reggeli dőzsölést, a vízen közelítenek őrült sebességgel, vagy a levegőből ereszkednek alá, a hattyúk között érnek vizet. Ők nem olyan bátortalanok, pimaszul, hangosan követelik a részüket, ügyesen forgolódnak.

Megtelik a vájdling hallal, Főnök szétlöttyint két vödör vizet a stégen, libasorba rendeződünk. Útközben az egyik kertkapunál is megállunk, a kedves érdeklődésre válaszolni kell. Naccsága szerint Angel bácsit kizárólag délelőtt lehet elviselni, délutánra a házából csak a rádió üvöltő zenéje és az üresen guruló sörösdobozok zaja hallatszik. Otthon a hal bekerül a hűtőbe, kézmosás, öltözködés, Főnök tolja ki a sufniból a csónakmotort.

Ó! Ezt imádom! Motorcsónakázni hatalmas élmény! Naccsága karjára veszi a kosarat, szatyrokat, vonulunk megint a partra. Stég mellett kikötve ring az öreg ladik. Amióta eszemet tudom, ezen utazunk a piacra. Fiatalok többször rá akarták beszélni Főnököt, cserélje le könnyű alumíniumra, de ő megvetően legyint mindig.

-          Ez már kiszolgál minket, minek másik! Ebbe még anyátok is be tud ülni, nem veszünk újat.

A motor felkerül a csónak farára, Naccsága középre telepszik, én, mint minden rendes kutya, a csónak orrán állva utazom. Egyre másra fordulnak ki a csónakok a partról, megtelik a Duna, mindenki a piac felé pöfög.

Közeledik az Árpád-híd, a mellette lévő parti sétány a piacnapon kifordul önmagából. Kétoldala megtelik árusokkal, közötte az úton hömpölyög a tömeg. Mustrálnak, tapogatják az árut, alkudoznak, ha ismerőssel találkoznak, félreállnak traccsolni. A lejárón túl van a piac másik arca, ott soha nem érzek hús illatot. Oda csak akkor megy Naccsága, ha a gyerekeket is visszük és biztos, hogy ilyenkor a csónak feneke megsüllyed a sok fölöslegesen vásárolt kacat miatt.

Most csak hárman vagyunk, gyorsabban végzünk, kanyarodunk a part felé.

A ráckevei piacnak meg van a rituáléja. Főnök kiköt a Húsos Józsi utánfutója mögé a padhoz. Mi a csónakban maradunk és várjuk Naccságát, aki hoz két hatalmas sajtos tejfölös lángost. Ezt a padon ülve reggelizik meg, a lehulló sajtreszeléket, majd a lángospapírt lenyalogathatom. Néha lerepül a tejfölös lángosból is pár nagyobb darab.

Ezután Naccsága beveszi magát a forgatagba, időnként megjelenik és a vásárolt holmikat benyújtja a csónakba Főnöknek, ő ügyesen elrendezi a fenéken. Komótosan, kiszámolva, kimérve, hogy az egyensúly megmaradjon. Ez komoly férfimunka, hisz ettől függ, hogy hazaérünk-e. Utolsó körben, a kosárban ott egy csokor szegfű. Főnök rosszalló szemmel nézni.

-          Tudod, hogy jönnek holnap. Legyen már valami kis dísz az asztalon. Ancsi olyan sejtelmes volt a telefonban, talán mondanak valamit….

-          Jó, adjad.  – Főnök is érzelmes húrokra vált, magában morran egyet  -  Lehet valami abban, amit az asszony mond. No, majd holnap kiderül.

Naccsága visszatelepszik a helyére  -  Mehetünk! Remélem semmit nem felejtettem ki.

 Csónaklánc körbe fut a pad lábán, sodródunk a folyó közepe felé. Felberreg a motor, irányba fordulunk. A nap már magasan jár, Naccsága igyekszik árnyékolni a szatyrokat. Vejkónak vett holnapra egy kis tortát, csak bírja ki hazáig. Utolsó körben vette, magánál tartotta a csónakban is. Főnöknek nem szólt, még lehordaná, ebben a melegben hogy jut ilyen az eszébe. Valószínűleg, sőt biztos, hogy csak ő tartja észben, a vejüknek névnapja volt a múlthéten. És talán lesz valami ünnepi bejelentés is részükről.

Közeledik a sziget. Messziről látszik, Révész Jóska is nagyüzemet csinál, a csónakja tele van piacos asszonyokkal. Minden évben új napernyő díszeleg a rév farán, idén zöld-fehér csíkos, szélén körben vidáman repkedő fodorral. Befordulunk a stéghez, Lala sincs már kint, kettővel arrébb gyerekek ugrálnak a vízbe, nem is lehet így pecázni. A gyerekek Rózsi unokái, egész nyáron itt vannak. Rózsi néha délután átjön Naccságáékhoz megpihenni, beszélgetni, amikor már sok neki a gyerekzsivaly.

Főnök előhúzza a nádból a taligát, amíg pakol rá, megjelenik Janka. Ő a túlsó sorról érkezett, az ő orra is jó, egyből beáll farkcsóválva Naccsága mögé, együtt kísérjük be őket a házhoz.

Naccsága visszanéz.

-          És a motor?

-          Marad. Még benézek Bélához. Tegnap szólt, segítsek, pár cserép meglazult, áznak.

Janka nem jöhet be a házba, csak én. Kint letelepszik a tiszafa árnyékában és türelmesen várja, hogy kirepüljön egy darab bőrke. Néha ez órák kérdése, néha rögtön kap nasit. Tudja, hogy ennyi, utána kifordul a kapun és elkocog.

Főnök segít behordani a piaci vásárlás eredményét. Meglátja a tortás dobozt, erősen összehúzza a szemöldökét, kattog az agya, - névnap megvolt, születésnap csak ősszel, a házassági évfordulóra majd ráér figyelni télen. Megvonja a vállát, majd szól az asszony, ha fontos. Hátramegy a sufniba, keresgél a szerszámok között. összekészíti, ami a tetőfedéshez szerinte szükséges, beszól a konyhába.

-          Átmentem Bélához. Délre itt vagyok.

Naccsága kis hümmögéssel nyugtázza, neki kezd az ebédfőzésnek. A tegnapi levesből még maradt, az mára elég lesz. A rakottkrumpli gyorsan elkészül. Hopp! Az uborka! Kinéz a teraszra, az ötliteres üveg kovászolódó uborka élvezi a napfényt, jó helyen van ott. Este hűtőben lesz, holnap visznek belőle a gyerekek magukkal. Észreveszi Jankát.

-          Te még itt vagy? Várj! – Kolbász csücske kirepül, Janka a levegőben kapja el. Még egy kicsit csóválja a farkát, hátha lesz folytatás, de nem. Sosincs folytatás. Kifordul a kapun, gondolkodik, aztán elkanyarodik Zsuzsa felé. Ott is csurran cseppen valami.

 

-          Te is menj már innen! Útban vagy! Kifelé!  -  Na, ez nekem szól. Eloldalgok Janka helyére a tiszafa tövébe. Kis kaparás és a föld hűvös finom puha.

Majdnem elszunnyadok, mikor a szemem sarkából meglátom a vörös bestiát. Közeledik, óvatosan lépked a sövény mentén, megy udvarolni Naccságához, egy falat kolbász reményében. Kis mórikálás, nyávogás és mindig leveszi a lábáról. Nem vesz észre, lábait kényesen rakosgatja, figyelmét lefoglalja a konyhai csörömpölés zaja. Megvárom, míg a tiszafához ér... elhalad mellettem… az árnyékból vetődőm ki. Hatalmasat ugrik, levegőben egy teljes fordulat, fújás, körömkieresztés, farka kétszeresére borzolódik. Fogalma sincs, hogy honnan milyen támadás érte. Két ugrással az akácfán van, onnan Zsoltiék kerítésére, majd a háztetőre érkezik. Lesunyít, észrevesz. Két fújás felém, mintha ez már valakit is érdekelne.

Na, ez jól esett. Visszasétálok a tiszafa alá, kényelmesen elhelyezkedem. Ma délelőtt már nem történik semmi, szunyókálok. Az ebéd illata majd felébreszt.

 

Kerekzátony sziget 2019 nyara



2016. július 31., vasárnap

A "legkerekebb" zátony a Dunán


Én már megtaláltam a kertünket!

Nyár van, a lakásban éjjel nappal hőségriadó. Naccsága kedves édesanyja ilyenkor kimenekül a családi horgásztanyára. Én is vele menekültem, Főnök adott pár hét kimenőt. Ráckeve mellett egy apró szigeten van ilyenkor a mennyország. A neve ellenére Kerekzátony egy elnyújtott, két végén hegyes szöget záró sziget a Ráckevei-Duna-ágban.

2016. április 18., hétfő

Próbababa

Kitavaszodott, kirajzanak a vízi sportok szerelmesei. És némelyiknek van kutyája, akiket szintén el kell látni mentőövvel.
Naccságához behoztak alakításra egyet, én lettem a próbababa. Utálom a vizet!



2015. szeptember 5., szombat

"Piciny világ a Wörthi-tó partján"



Hochosterwitz vára 1:25 arányban
Hochosterwitz vára a hátunk mögött volt mind a tizennégy kapujával, délutánra egy laza szórakozásra vágytunk.

Minimundust választotta Főnök.
Kilenckor nyitott, még nem volt tömeg, fejenként 12 euro a belépő, amiben egy ingyen kávét is ajánlottak. Sajnos ez a belépő másik oldalára volt írva, amit Főnök csak másnap fordított meg.

Bejáratnál tíz nyelven a térkép - köztük a magyar is - amit követve úgy sétálhatjuk végig a parkot, hogy minden építményt érintünk.



2015. augusztus 26., szerda

Riegersburg vára sporttáskából szemlélve







Főnökék tíz napra lehúzták a rolót  a műhely ajtaján, kezdődik a szabi!
Hajnalban gyors egészségügyi séta és indulás Ausztria felé!

Tíz után fék, Riegersburg vára alatt a parkoló még félig üres volt.







2015. június 12., péntek

Golfoztunk Zalacsányban





Zalacsányban készül egy új golfpálya. Tizennyolc lukból kilenc kész, pünkösdig ingyen lehetett játszani. Pünkösdkor négy napig egyfolytában zuhogott, főnök a kocsiablakból nézte a szakadó esőt és a szétázott pályát.

Sebaj, megint megpróbáljuk, most hétvégén újra ott álltunk a golfpálya szélén, ma versenyre készülünk.











2015. május 9., szombat

Május 9, a győzelem napja!







Bókayban megrendezték a negyedik kutyatalálkozót. Barátnémmal Lindával ketten képviseltük a telepet. Ebéd után voltunk, mára már nem terveztünk nagy dolgokat.





2015. április 13., hétfő

Sopronig mentem a nyúl után





Itthon három napja Húsvét van. Három napja nem lehet megmaradni a konyhában a főtt sonka illatától.
Végre csomagolunk, irány Sopron. Döcögtem pattogtam a hátsó ülésen, aztán egyszer csak megérkeztünk.







2014. október 4., szombat

Kipukkadt álmok!

Naccsága leesett a lóról.

Hetek óta érezni lehetett a levegőben, valami titok van a hátam mögött. Hát persze! Már megint nélkülem készülődtek Erdélybe a lovastúrára. Tavaly átvertek, elmentek ketten Főnökkel, engem itthon hagyva.


Esküszöm nem átkoztam el akkor senkit! Hm... Naccsága most mégis indulás előtt esett le a lóról. Hazudnék, ha nem lett volna bennem némi káröröm.
Törött csontokkal fekszik itthon, csöndesebbek a hétvégék. Máskor meggondolják, hogy komolyan vesznek, vagy nem!

2014. július 27., vasárnap

Jelentem, északon esik!



Jó nagy vitára ébredtem. Hegytetőre, vagy vízpartra menjünk, ma is harminc fok fölé fog kúszni a hőmérő.
Esztergom mellett kibökték Búbánat-völgyet, víz is van, hegy is van.

Szentendrétől Pilisszentlászlóig az út erdőben mélyen az útra hajló fák alatt kanyarog. Majdnem minden kanyarban az út mellett apró kereszt áll koszorúkkal, valamiért sok embernek az utolsó útja lett.



2014. július 21., hétfő

Újra a rodeón.



Tavaly már voltunk kint és pazar volt a műsor, sőt a kaja is, idén is ezt vártuk.

Azzal kezdődött, hogy a rendezvény melletti telek tulajdonosa kirakott az út szélére egy táblát, hogy a parkolás itt van és ötszáz forint. Nyugtát is adtak, amin cukorka árusításra szóló pecsét volt. Főnök agya bedurrant. A pénzszedő gyerek fejvesztve rohant, adta vissza a pénzt.





2014. július 17., csütörtök

Fogdokinál


Főnökre ha rálihegek, mindig elájul, milyen szaga van a leheletemnek. Megunta. Fogkövesek a fogaim, le kell szedetni. Már ha csak az állatorvos utcájába befordul a kocsi, remeg az összes lábam.
Gyorsan az asztalon találtam magam, olyan szurit kaptam a jobb elsőbe, hogy rögtön beájultam!
Egy óra múlva jött elém, még eléggé kótyagos voltam, szétcsúsztak a lábaim a kövön. Szomszédék két yorkija érezte rajtam a fertőtlenítő szagát, nem tágítottak.
A fogkő mellett kihúztak négy mozgó fogamat. Naccsága megjegyezte, átbillent a mérleg az ő javára. Most neki van több foga.


http://www.facebook.com/totovalazuton

2014. június 22., vasárnap

Az új fényképezőmasina.



Főnökék két napja új fotómasinát vettek. Azóta nincs nyugtom. Minden próbafelvételnek én vagyok a szenvedő alanya: Totó feküdj, Totó ülj, Totó köszön, stb, stb.... A variációk széles végeláthatatlan skáláján vagyok megörökítve.

Ma délelőtt kiszaladtunk Pünkösdfürdőre, lábat lógatni a Dunába. Láttam, hogy előkerül a táskából a gép. Futás!!!! Megelégedtek a vadkacsákkal, tök jó sorozatot kattogtattak.
Egész nap bóklásztam, bogarásztam, barátkoztam. Remek nap volt.




https://www.facebook.com/totovalazuton

2014. június 16., hétfő

Kismaros - Nagymaros



Ajtó elé került a fonott kosár, benne egy flaska víz. Ez mindig biztos jele az indulásnak, most már csak az a kérdés, én is megyek-e velük. Nyílt az ajtó és nem hangzott el a "marad" parancsszó. Repültem kifelé.

Kismaroson a kisvasút mellett ingyenes a parkolás, egy pirospont. Pénztárnál a kistestű kutyának nem kell jegy. Második pirospont.

2014. május 18., vasárnap

Kőbányai tájékozódási kupa 2014


Főnök fénykorában tájfutó volt, minden túránk alkalmával szembesülünk különböző sikertörténeteivel. Mi sem természetesebb, mint hogy egy olyan kis semmiséget, mint a Kőbányai tájékozódási kupát, tájoló nélkül is  kirázza a kisujjából. Naccságával vakon bíztuk rá magunkat.





2014. március 30., vasárnap

Madárlesen Lindával

Mari telefonált, vasárnapra találjunk ki olcsó közeli programot. Oké, akkor Ócsa, tíz éve jártak erre utoljára.
Szombatról vasárnapra éjjel kellett az órát előre állítani. Gyanítottuk, hogy ezt Mariék elfelejtik, vagy legalábbis felhasználják kifogásként a késésükhöz, de nem! Pontosan érkeztek.

Linda barátnőm pofájáról boldogan nyaltam le a reggelije maradékát, ami már magában jelzi, hogy ő minőségibb kutyakaját kap mint én.


2014. március 25., kedd

Hollókő




Itt az ideje letörölni a pókhálót a blogról. Rég nem jártam itt, ennek oka az influenza és a túlzott lovaglásvágy Főnökék részéről. Lovardáról nincs mit írni, hétvégeken ott vagyunk, én pihenek, Főnök lovagol. Málna iránt érzett szerelmem is töretlen.
Na de most hétvégén Naccsága győzött! Nincs lovarda, csavargás jön! Becuccoltunk a kocsiba, irány Hollókő.









2013. október 6., vasárnap

Vasadi Lovaskupa



Ekkora felfordulást sem láttam még! Erika meghirdette szombatra a Vasadi Lovaskupát. Boldog boldogtalan jelentkezett rá, harmincnyolc gyerek jelölte magát. Namármost ennek a harmincnyolc gyereknek is legjobb esetben van egy anyja és egy apja. Ezekhez csatlakoztak a nagyszülők, akik szülők a négyzeten, valamint a testvérek. Szóval szombatra kicsi lett a lovarda.



2013. szeptember 30., hétfő

Amerre a gombák nőnek





Pénteken kiszaladtunk a lovardába Vasadra, nemsokára lovas kupa, aminek a szervezésében mi is aktívan részt veszünk. Naccsága Reményre kapaszkodott fel. Remény nem szokott meglepetést okozni, amerre fordítják, arra megy, kellemes órát töltöttünk Főnökkel a karám kerítésénél ácsorogva.
Hazafelé az erdei útra fordulva öt hatalmas őzlábgomba  kandikált ki a fűből. Naccsága kiugrott érte, másnap a reggeli gombás rántotta lett.





2013. szeptember 13., péntek

Nincs a földön nálam nagyobb balek!

Itt hagytak! Itthon mertek hagyni!
Másfél éve küszködöm Nagyságával, buzdítom, becsületesen kísérgetem a lovardába, hogy megtanuljon végre normálisan lovagolni úgy mint a Főnök, hogy végre útra kelhessünk, erre elmennek nélkülem a nagy túrára. A pofátlanság csúcsa!


Jó, mondjuk nem lehet okom panaszra, Nagysága kedves édesanyja mindent megtett, hogy a lelkemet begyógyítsa, egy hét alatt befaltam a máskor egy évre elosztott csirkecomb adagomat és Ráckevén bemutatott sok új szomszéd kutyának. Ágyban is csak ilyenkor alhatok. Na de akkor is!


Most minden visszaállt, a helyére, kimentünk Vasadra. Rohadtul nem érdekel ezután, hogy nagysága leesik, vagy fenn marad a lovon! Viszont jött egy új, pár hetes kutya, Chili a border collie. Végre leveszi a vállamról a fél terhet. Bandi még szintén kölyök, idáig engem nyaggatott játékra, most Chili nyúzza őt napestig. Kapartam magamnak egy hűs lukat a karám mellett, abban heverésztem egész délután.
Tulajdonképpen most halálra vagyok sértve!

http://www.facebook.com/totovalazuton


2013. augusztus 12., hétfő

Szülinapom


10 éves lettem. Úgy gondolom látszik rajtam a megfontolt komoly kor. Főnökék egy kis ünnepséggel kedveskedtek. Linda barátnőm áthozta a rokonságát, meglepett a kedvenc rágcsimmal.
A tortámban, ami isteni tonhalas pogácsa volt,egy gyertyaszál égett.




Másnap meglátogatott Botond barátom. Ő a LORDS OF GRAVITY egyik frontembere. Kaptam tőle egy kosárlabdát a csapat aláírásával. Igazán kedves volt tőle, meghatott a figyelmessége.
Köszönöm a sok gratulációt!


http://www.facebook.com/totovalazuton




2013. június 9., vasárnap

Jön az ár!




Tegnap délután volt egy csöpp szabadidőnk, gondoltuk meglátogatjuk telepi barátnőmet, főnökék pedig kártyával ütik el az időt. Elindultunk és leszakadt az ég. Egy fedett buszmegállóban vészeltük át a vihart, ami egyre jobban tele lett, mivel a buszról leszálló emberek is beszorultak. Zivatar után sehol nem tudtunk száraz lábbal átkelni az úton.





2013. május 6., hétfő

Bazi nagy Görög Húsvét



Bölcs ember volt aki kitalálta, hogy a római és a görög katolikusok más más időpontban ünnepeljék a húsvétot. A római katolikus húsvéton túl vagyunk pár hete. Néhány gyönyörű sonkaszelettel emlékszem azon napokra, most végre eljött a görögök ünnepe is.






2013. március 27., szerda

Havasi nyúl

Idefigyelj Nyúl! Nézd ezt a fotót! 48 óra és kezdődik a Húsvét! Néztél ki egyáltalán az ablakon? Mi ez a sztrájk Sándorral Józseffel és Benedekkel? 

Csak hogy tudd, Főnök szólt, ha nem lépsz, a sonka a hűtőben marad, és Húsvét hétfőn nyúlpaprikás lesz az ebéd!


Csókol





http://www.facebook.com/totovalazuton

2013. március 17., vasárnap

Kötelező szépészkedés


előtte
Március 15. Három napos ünnep. Normális estben ilyenkor minket nem lehet itthon találni. Egy hete kiabálja a média, hogy ez a hétvége rendkívüli lesz, rég nem látott havazás fog a nyakunkba zúdulni. Főnök elhitte, kirándulás helyett bejelentett a fodrászhoz.
Utálom! Gyűlölöm! Ilyenkor egy órán keresztül az asztalhoz kötözve, mozdulatlanul kell állni, miközben Ági olyan helyekre is nyúlkál rajtam, amit egy kutyának sem engedek meg! Fülemből tépkedi a szőrt, ujjaim között matat az olló hegyével, körmeimet vagdossa, hiába kiabálok, csak nevet rajtam.
Miután ledózerolja rólam a bundámat, zuhany alá kényszerít. Büdös samponnal lesz tele szemem szám. Hajszárítójától lebeg a fülem, előre hátra bodorítja hátamon a maradék szőrt. Mindig utána kell igazítani, sosem sikerül elsőre a vágás. Ez a legunalmasabb. Mustrál, forog körülöttem, ide-oda csattog az ollójával. Persze addigra már ott tüsténkedik a következő áldozat, akire figyelnem kell, nehogy nekem támadjon és mindezt úgy, hogy ki vagyok pányvázva. Morgásom ilyenkor nagyon határozott, mindenkit sikeresen távol tartok magamtól.
Főnök, ha nem érkezik időben, Ági bezár egy ketrecbe, helyemre a következő nyomorult kerül. Jó látni, hogy addigra elveszíti azt a nagy mellényét, amit velem szemben mutatott, farkát maga alá csapva remegve nyüszög a szőrnyíró alatt .
Ma ez várt rám. Szakadt a hó, vízszintesen süvöltött a fagyos szél, senki nem merészkedett ki. Reméltem, hogy Főnök megszán, nem hajt ki abba a cudar világba, vagy legalábbis nem jutunk el a fodrászatig, hogy megint végigéljem a fenti tortúrámat. Sajnos odaértünk, Ági már ott állt, készen a nyúzásomra. Sikerült túlestem a megpróbáltatásokon.
Otthon ilyenkor naccsága mindig lelkesen szagolgat, símogat, élvezi a selymes puha illatos bundámat. Nem is sejti, mennyi gyötrelembe került ez nekem!

utána

http://www.facebook.com/totovalazuton

2013. január 25., péntek

Havas világ




A meteorológia azt mondta, hogy esni fog a hó és így is lett. Esett. És esett csak esett. Vasadról szó sem lehetett, ilyenkor mit csinálunk? Előkaparjuk a jól bevált nosztalgiázást.








2012. december 28., péntek

Zalába vitt a Jézuska



Itt van újra a karácsony és minket megint a Zalában talált. Nyár végén jött az E-mail, új wellness részleget épít a szálloda, tele csúcs szuper élményrészekkel, december 21-re elkészül. Na ennyi elég is volt Naccságának, addig addig duruzsolt, míg lefoglalták a szobát.  Az ár nem változott, ugyan azt a szobát kértük, egy nappal többet leszünk, de eggyel kevesebben.



2012. december 23., vasárnap

Lovardai barátnőm

Vasárnap van. Ez a lovak és egyik barátnőm látogatásának napja. Vasadra járunk, Főnök párja ott tanul lovagolni.
Khm... Halkan ugatom,  őszintén szólva nagyon messze van Főnök tudásához. Viszont a cél remek, amint megtanul önállóan lovagolni, indulunk a nagy kalandra. Számomra ez még kusza, messze van térben és időben egyaránt. Régebben csavarogtam lovak mögött a Gödöllői dombok között és hasonlóról álmodom.

2012. november 24., szombat

Nem mind arany ami fénylik!



Voltál Már Kalocsán? - 
Ha voltál, ismered a Kalocsa hotelt? -
Ha ismered a hotelt, töltöttél már ott el egy hétvégét? 






2012. október 28., vasárnap

Mátra őszi palettája





Főnök imád nosztalgiázni. Két hete volt a Vasas síszakosztály alakulásának 60 éves találkozóján. Haza jött és a lelke még napokig álmodozott. Nem is kellett sokáig várnom, egyik este jött a bejelentés, másnap túra a Mátrába. A fedő sztori az volt, hogy csipkebogyót fogunk gyűjteni. Hát persze.
Főnök térde ragyogó időt ígért, hajnalban ködlepte úton osontunk ki a városból.

2012. október 20., szombat

2012. október 13., szombat

Táncsics 1967






Na ez is megvolt! Röhej! Vén ember és mint egy gyerek úgy izgult.
Az elején kezdem. Ugye a facebook sok mindenre jó, köztük arra is, hogy rég elfelejtett emberek megtalálják egymást. Hát ez sikerült. Főnök addig addig tekergett a face-n, míg hirtelen tele lett az ismerősök oldala általános iskolai osztálytársakkal.
Egyiküknek kipattant az isteni szikra: ugyan már, ráérünk, nagyrészt nyugdíjasok vagyunk, talán össze kellene jönni 45 év után, nem a face-n lájkolni a poénokat.
Gondolatot tett követte, tavasszal Főnök besétált a vári Táncsics iskolába és addig addig lökte a sódert, míg megfűzte az iskola titkárát, hogy szedje össze az évfolyam névsort.



2012. október 6., szombat

Karácsonyi emlék

Pár hónap, és itt a Karácsony. Tavaly ilyenkor kezdtünk a karácsonyi út kiválasztásába. Mindenkinek más szempont volt a lényeges. Főnöknek első a hasa, második a wifi. Ez a kettő megvan, részéről a fáklyásmenet. Lányoknak a wellness a rigolyájuk. Most külön kívánság volt, hogy a szálloda nyújtson valami karácsonyi meglepit. Senkit nem érdekelt az én álmom, mindegy hogy hol, csak egy virslikkel feldíszített fenyőfa a szoba közepén. Abban tökéletes összhang volt, hogy engem olcsón megússzanak.

2012. szeptember 24., hétfő

Egy kedves esküvő






Hivatalos voltam szombaton egy lagziba. Főnök lánya ment férjhez. Előző este a fejem már kicsit zavarodott volt, ott állt a két bőrönd, Főnök hányta bele a ruhákat, de nem vitte az autóhoz. Szombaton reggel megoldódott a rejtély, délelőtt felcihelődtünk és utazás. Ez ám a nagyszerű élet! Úton, mindíg úton.